TÉL HELSINKIBEN

... amit a legjobban gyűlölök. Ennél jobban semmit nem gyűlölök. A műmosoly lefagy a pofámról. Az igazi meg oda se megy. Helsinkiről olyan állati érdekes képeket tudnak mutatni a képeslapokon a trafikban, ahol nyaranta dolgozom, meg a tévében - egy trafikban dolgozom két éve, nyaranta. Undorító. Ide tényleg csak az jön, aki turista. Meg aki végképp nem tud máshol lakni. Belváros, jó, belváros, igen, az olyan burzsujoknak, mint Maanipulla, vagy Kappiitaila, a többi meg ugyanolyan kibaszott lakótelep, mint Ulánbátorban, nem mintha lettem volna Ulánbátorban, de a National Geographic-ban bárki megnézheti Ulánbátort - National Geographic is van a trafikban.
De el is lehet jönni hozzám, meg lehet nézni, hol élek, persze nem kell odajönni, ahol én vagyok, mert öt kilométerrel bármerre előrébb minden ugyanúgy néz ki, akár én élek, akár nem. Ott. Konkrétan így:


Meg van jégkrém is, azon floridai tengerpartok vannak, azoknak is a kurva anyját, ezek direkt idegesíteni küldik a kurva tengerpartjaikat a világba el.
A kurva anyjukat. Most nem is tudok se mást írni, se mást érezni, se-se-se, csak hogy a kurva anyjukat. A nyugdíjasoknak, akik becsoszognak napilapot venni, a kiscsávóknak, aki bejönnek rágóért, meg sportújságért, a szemükbe nyalt hajú buziknak és buzilányoknak, akik cigiért jönnek, és a tizenöt nadrágzsebükből alig tudják összekotorni az aprót, és van egy vas az állukban, egy másik a szemükben, egy harmadik az orrukban, és ezek vékony ezüstlánccal vannak összekötve, és nyilvánvalóan kell legyen még egy láthatatlan lánc, ami mindezt a pinájukkal, meg a faszukkal köti össze...
- inkább leírom a kedvenc Sentenced dalszövegemet.

Bleed

Burnt all the bridges I have passed
No looking back to the life I once had
-The hate for myself is all that's left now

"As blood runs down my arms
I feel peace in my heart..."

On my skin the razor blade is shining bright
The veins show clearly through, my blood is running wild

This wrath that runs inside my veins
This hate that burns inside the ruins of my heart
I've got to let it out
I can't control it anymore

"As blood runs down my heart
I feel peace in my heart..."

On my skin the razor blade is shining bright
The veins show clearly through, my blood is running wild
The deep red flowing within, longing to be free
A little pressure's all it takes to make me bleed...to death


Vérzem

Tovatűnt hídjaink lobogva égnek
Nincs, ki lássa, mi láthatatlan élve
Önemésztő kedvem: mellém telepedj!
Mesélj el mindent, semmit ne feledj!

Karomon vérem virága nyíljék
Üdve neked, Béke - te ritka vendég...

Bőröm pázsitján most borotvapenge jár
Én vénám harmatja már tomboló áradás

Dühöm, dúld eremnek falát
Szívem romkertjében gyújtogass
Hagyj el engem, szaladj, fuss, rohanj
Elkopott egyként zabolám s fogad

Karomon vérem virága nyíljék
Üdve neked, Béke - te ritka vendég...

Bőröm pázsitján most borotvapenge jár
Én vénám harmatja már tomboló áradás
Üdén rohanó rózsa, mi matt bíborban állt
Vérem, szökj, és váltságodért küldj nékem... halált

KEDVES BLOGOM!

Kedves Blogom! Te tudod, hogy engem hogy hívnak, de nem szeretném, hogy aki ezt elolvassa, az is tudná, mert annyi a rossz ember. De még több a furcsa. Ezért itt Nyuszilány vagyok. Azért választottam ezt a nevet, mert úgy érzem, ez illik a legjobban hozzám. Vagy ahhoz, aki vagyok, vagy leszek. De végülis azért ír blogot az ember lánya, hogy az lehessen, aki lenni akar, nem? Lehet, hogy nem is fogja ezt elolvasni senki. De végülis nem azért ír blogot az ember lánya, hogy valaki olvassa, hanem azért, mert ami az internetre egyszer fölkerül, az már mindig ott van. Az a tartalom. Legalábbis a Kutyafejű ezt mondta informatika órán. A Kutyafejűt Pöschl tanár úrnak hívják, de mindenki Kutyafejűnek hívja. Azt mondta: amit egyszer felrakunk, az mindig ott van valamilyen formában. Az az adat. Számok, vagy elektromos jelek formájában. Ezt nem értem technikailag, de ez az örökkévalóság. Én, Nyuszilány, örökkévaló vagyok! Minden, amit ide felírok, örökkévaló! A gondolataim, az érzéseim!
Mivel kezdjem? Télen születtem, amikor a világ fehér, egy kórházban, de ezt akkor én még nem tudtam. Anyukám jó anyuka, és apukám is jó apuka, és azt hiszem, nekik is vannak érzéseik. Vannak nővéreim is, nagybácsikáim, nagynénikéim, keresztapám, keresztanyám, nagyszüleim, unokatestvérek, meg állatok.


Itt az anyukám hasában vagyok. Ezen a képen utazni fognak, akkoriban sokat utaztak az emberek. Ezek a fiúk az unokatestvéreim, és ez a lány a lepkehálóval (vagy egy sajtár lehet talán? – tanultuk, hogy akkoriban még gyakran indultak sajtárral útnak az emberek) a legidősebb nővérem: Molly. Ma már nem ilyen a házunk, és nem ilyen az autónk. Ma már senki nem hord ilyen ruhákat.

Most Michiganben vagyunk, 2002-őt írnak, és korai a tavasz.